Jeges kaland 2.fejeze

Sziasztok! 

Először is nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki írt kommentet. Megpróbáltam a 2. fejezetet izgalmasra csinálni. a pipák, a komik és a rendszeres olvasókat látva tetszik nektek a történet, de én örülök nektek szerintem a legeslegjobban. Erről a részről is várom a véleményeteket szeretettel. Köszönöm!

Találkozás 2.rész

- Jól vagyok!- hajtogattam egyre-egyre durvább hangon annak a kedves síléces baromnak, aki felvetten engem, amikor eszméletemet elvesztve leérkeztem a pályáról.

- Maja elájult.- mondta, miközben az ölébe vett és elindultunk. Meglepetésemre senki sem várt lent minket.- Itt a sízőknek fent van tartva egy rendelő. Lehet, hogy kiment a bokája.- mondta, bár ez lehetséges, mivel az esés óta a lábamat még nem mozdítottam meg.

A rendelő tényleg nem volt messze. Amikor beléptem, egy korombeli fiatal (igen helyes) srácot pillantottam meg. Valamilyen módon roppantul hasonlította a bunkó megmentőmre.

- Gyere fiam, a lány megbotlott a pályán és elvesztette az eszméletét.- A helyes srác apja a megmentőm?

- Nos, akkor megnézlek.- mondta a fiú, miközben az apja felültetett az asztalra.

- Hogy hívnak?- kérdezte a fiú, miközben a szemembe világított a tolla végén lévő lámpával.

- Sun Parker.- mondtam majd ő letette a tollát.

- Ez a ’Sun’, beceneved? Mi a teljes neved?- kérdezte és édes mosolyával pillantott rám.

- A teljes nevem Sunday Sara Parker. Igazolni most nem tudom magam, mivel a barátnőm a pénztárcánkkal együtt elhagyta a hegyekben a papírjaimat is.

- Sunday? A szüleid komolyan a vasárnapról neveztek el?

- Csak annyit mondhatok, hogy különlegesnek készültem. A szüleim abban az időben, amikor én születtem vallásosak voltak. Abban a hitben, hogy a vasárnapot meg kell szentelni, szóval azzal akarták hál átadni, vagy valami hasonlót adni, hogy elneveztek engem egy szent napról.- meséltem ezt a kis történetet a cuki orvosnak.

- Gondolom nem vagy teljesen feldobva, hogy így hívnak.- mondta, majd papírokat nézegetett.

- Valójában csak annyi, hogy más nevet választottam magamnak. Ezért sem mutatkozom be senkinek úgy, hogy Sunday vagyok. Mert ha így lenne, akkor az ismeretségi köröm 70% hülyének tartana.- mondtam viccesre fogva a dolgot és a lábamat néztem.

- De akkor miért nem használod Sara nevet?- kérdezte majd újabb papírokat vett elő.

- Azért kissé szeretek kitűnni a tömegből. Ha azt mondanám, hogy sara vagyok, akkor viszont mindenki csak elmenne mellettem és hónapokat kellene várnom arra, hogy megjegyezzék a nevemet.- mondtam majd én is mosolyogtam, de tudtam, hogy az ő édes mosolyát nehéz lesz túlszárnyalni.

- Nehogy azt hidd, hogy én is hülyének tartalak a neved miatt.- mondta hirtelen felindulásból, majd felállt és egy tollat tartott elém, gondoltam, hogy követni kell a szememmel ezért azt tettem. És igazam volt…

- Ez a gondolat át sem futott az agyamon.- mondtam mosolyogva.

- Oh, szóval ez a neves dolog rám nem vonatkozik?

- De, csak befejezem a mondatot. Ez a gondolat át sem futott az agyamon, mert neked úgy mutatkoztam be, hogy a nevem Sun.

- Értem.- mondta nevetve majd letette a tollat is.- feküdj le, szerintem kibicsaklott a bokád, ránézésre látszik.- Erre lefeküdtem ő pedig tapogatni kezdte a lábamat.

- Valami nagy gond van?- kérdeztem 8-10 perc után.

- Végül is csak megzúzódva van, hozok rá egy merevítőt.- mondta majd elment. Míg nem volt bent én felültem

Amikor megjött leguggolt a lábamhoz, aztán felnézett rám mosolyogva. Azután pedig rátett egy kék zokniféle merevítő izét.

- Ebbe fogok tudni járni?- kérdeztem majd megpróbáltam felállni. Majd arra is rá jöttem, hogy a válasz igen, mivel lábra tudtam állni.

- Mint látod igen.- mondta.

- És mivel tartozom?- kérdeztem, bár teljesen tisztába voltam azzal, hogy egy nyamvadt centem sincsen.

- Semmivel, amikor fizeted a lécet, belekalkulálják.- mondta, majd ideadott három papírt.

- Szerintem én a léceket soha nem adom vissza, mivel nincs pénzem kifizetni. Vagyis inkább úgy fogalmaznák, hogy elvesztettem az erre félretett pénzt.- mondtam nevetve.

- Ha gondolod, kifizetem helyetted és majd megadod.- ajánlotta fel, amitől majdnem elolvadtam.

- Átlagos estben én most kapásból igent mondanák, de sajnos nem tudnám megadni a pénzt, mivel én nem itt élek.

- Nem Szlovákiában élsz?- kérdezte meglepődve.

- Bár így lenne, talán ezért van, hogy megveszem a legdrágább dolgokat is… Nem vagyok túl jó matekból. Amúgy New Yorkban élek.

- És mit keresel akkor itt?- kérdezte.

- Nagyjából csak annyit, mit még rajtam kívül 1000 ember. A hegyet. A barátnőm odavan a kristályokért, és erre a találkozóra kellett elkísérnem. Csak épp a hegyekben jól eltévedtünk, a pénztárcánkat pedig ő szépen elhagyta.- mondtam majd nevetni kezdtem, mivel ha erre gondolok, röhögő görcsöt kapok.

- Meddig maradtok?

- Addig ameddig valahogy el nem érjük a szüleinket, hogy mentsenek meg minket.

- Ha gondolod, addig megszállhattok itt, a rendelőben.

- Hát, úgy terveztük, hogy szállodába megyünk, de azt most nem tehetjük, szóval igent mondok.

- Mégis mennyi pénzt hagytatok el?

- 450-500 eurót… Igen ott körül volt.

- Az utas biztosító azt fedezi.- mondta bizakvó hangon.

- Jaj, ha nekünk lenne olyan.- mondtam, majd mindketten nevetni kezdtünk. Ez olyan romantikus, szerintem…

Nagyon remélem, hogy tetszett a rész! A hozzászólásokra és a pipákra számítok. Érdekel nagyon a véleményetek, mivel ha véletlenül megtorpannék az írásban (Bár ez egyenlőre nem várható:)) akkor szeretném felhasználni a TI ötleteiteket. Köszönöm.

By:Domi