Jeges kaland- 20. fejezet

A szerencse totálisan velem van

Előre tudtam melyik géppel megyek. De az átszállással, ami Londonban volt sok időt vesztettem. Végül majdnem kerek 24 óra múlva értem Isztambulba.

Az első dolog, ami szembetűnt, hogy roppant meleg volt, amikor leszálltam a gépről szőrös csizmába és meleg kabátban voltam. Közvetlen a belvárosban néztem ki egy szállodát, ami közel volt az irodához ahová megyek. Szóval taxit fogtam, szerencse, hogy a taxis értette az angolt.

A szálloda nem volt nagy szám, de nem is egy egyszerű kis hotel volt. Kivettem egy szobát, és azonnal átöltöztem laza ruhába. Siettem, mivel a már jól gyűrött névjegykártyán rajta volt, hogy az ebédszünet hosszú. Kiléptem a szállodából és futni kezdtem. A járdán véletlenül megakadt a vállam egy szőke lányban, aki a földre zuhant.

- Oh, nagyon sajnálom- mondtam, majd megfogtam a kezét, hogy segítsek neki felállni.

- Jaj, semmi gond, az én hibám, ma nagyon bamba vagyok- örültem, hogy nem volt dühös a lány, meg szerencse, hogy angolul beszélt.

- Még egyszer sajnálom. Sunday vagyok- nyújtottam a kezemet.

- Tényleg így hívnak?- kérdezte furcsán nézve.

- Igen, tudom, nem egy hétköznapi név, és nagyon furcsa is, hívj csak Sun-nak.

- Nem, nagyon szép neve van. Csak meglepődtem, az én nevem Monday- viszonozta a kézfogásom.

- Milyen furcsa, hogy van bennünk valami közös, neked is furcsa a neved meg nekem is, a szüleinknek meg kellene ismerkedniük.

- Igen, lehet. Amúgy hova siettél ennyire?- kérdezte.

- Egy ügyvédet keresek. Egy bizonyos- elővettem a kis névjegyet a zsebemből- Dr. Joseph Millert-t keresek.

- Hát, akkor ez különös, mert ő az apám.

- Tényleg? Ez remek, meg tudnád nekem mutatni, hogy hol van az irodája? – kérdeztem.

- Pont onnan jövök, gyere- mondta, majd elindultunk a közeli épületbe. Monday-nek volt kulcsa a házhoz.

Bementünk, a portás mosolyogva intett nekünk.

- Sziasztok. Monday, itt hagytál valamit?- kérdezte a sötét hajú portás.

- Nem, csak apát keresem- motyogta.

- Még bent, van, azt hiszem.

- Oké, szia - köszönt el Monday a portástól, majd egy közeli irodába léptünk be pár kopogás után.

Egy őszes hajú férfi ült egy nagy íróasztalnál, és újságot olvasott.

- Szia, kicsim, kit hoztál magaddal?- kérdezte Monday-tól.

- Hello apu, ő itt Sunday, és beszélni szeretne veled.

Közelebb léptünk az íróasztalhoz, a férfi pedig felállt.

- Sunday? Nagyon ismerős vagy nekem.

- Néhány éve volt egy közös kalandunk. Tudja, a lány, aki nem találja a szüleit- mosolyogtam.

- Sunday Parker? Milyen jó újra látni. Mondta, majd kezet fogtunk és mindketten akarom mondani, mind hárman leültünk.

- Segítségre lenne szükségem- mondtam.

- Gondolom valami munkaügy- mondta.

- Igen, tudja, van egy barátom New York-ban. Egy elég zűrös ügy miatt került börtönbe. És tudom, hogy találtam volna ott is jó ügyvédet, de én valaki olyanhoz akartam fordulni, akit már ismerek- meséltem.

- Hát, akkor a legjobb helyen vagy. Meséld el konkrétan mi történt.

- A fiúnak bonyolult élete van, a neve Adam Dirty az apja orvos a szlovák hegyekben, a szülei régen elválltak, az anyja újraházasodott, és született is egy mostohahúga. Egy autóbalesetben az anyja és a nevelőapja is megsérült. Az anyja végül meg halt, de a férfi kómába kerül. A baleset 2 éve volt, és a férfi megsérült. Valószínűleg nagyon összevesztek, mivel Adam megüthette vagy valami hasonló, ő és orvos, és most börtönben van.

- Értem. Szóval szeretnéd őt kihozni onnan- kérdezte, vagyis inkább állította.

- Nagyon fontos lenne nekem.

- Értem, gondolom, most itt laksz Isztambulban.

- Csak szállodában- mondtam.

- Remek, szóval, ha esetlege este vissza tudnál jönni azt, megköszönném.

- Persze, hányra jöjjek?- kérdeztem.

- Négy óra környékén várlak- mondta.

- Köszönöm- mondtam, majd Monday-el együtt felálltunk

Kimentünk az épület elé.

- Mindent köszönök Monday- mondtam.

- Hé, névtesó. Én nem akarom itt abbahagyni a barátságunkat, megihatnánk, egy gyümölcslevet mondjuk, van itt egy nagyon szuper étterem.

- Menjünk- mondtam, együtt indultunk tovább.

Monday Monika Miller