Jeges kaland - 24. fejezet

Túl gyors!

Megpróbáltam nem foglalkozni az üzenettel, úgy gondoltam csak képzelődök.

Felmentem a táskámért, Monday egy nootbook-ot nyomkodott a kanapén.

- Itt a telód- adtam a kezébe.

- Köszi, mi tartott eddig?

- Hát, szerinted mit jelent az, ha Harry randira hívott?

- Mi? Sofőr Harry? Az a Harry?- kérdezte rettenetesen meglepődve. 

- Igen- hebegtem.

- Őszintén? Menj el- mondta lazán, kicsit lecsillapodva.

- Biztos?- kérdeztem vissza.

- Persze, vissza ne utasítsd!

- 4-kor az apádnál?- mondtam, vagyis inkább kérdeztem.

- Ott leszek- mosolygott rám, majd lementem. 

Harry elállt az autóval, és levette az öltönyét is. Egy ing volt rajta.

- Mehetünk?- kérdezte és rám mosolygott.

- Persze. Hová megyünk?- kérdeztem, miközben a járdán sétáltunk.

- Egy kávézóba. Ihattunk volna valami italt is, de tudod, nekem még este műszakom van- mondta.

Beültünk egy kis nagyon hangulatos kávézóba. Harry egy kólát kért, én viszont egy erős kávét. Ez az időeltolódás elviselhetetlen. Néhány perc múlva kihozták az italainkat.

- Neked van testvéred?- kérdeztem.

- Nincs, de van egy mostohahúgom.  Vele lakom együtt a város szélén.

- A szüleid elválltak?- kérdeztem.

- Nem pontosan. Az anyám meghalt egy repülőgép balesetben. Az apám újraházasodott, de a nőnek már volt egy lánya, Lea.

- Értem. És ha együtt laktok gondolom jól kijösztök.

- Hát, tudod Lea elvesztette a látását. Vagyis vak. Az iskolájában történt egy robbanás és ott sérült meg. Mára már teljesen meg tanult együtt élni vele, de hétvégénként én segítek rajta.

- Ez szomorú- mondtam halkan, elképzelve szegény Leát.

- És te miért kerested fel Monday apját?- kérdezett, terelve a témát.

- Egy régi barátom börtönbe kerül, New Yorkba, de tudom, furcsán hangzik, én ragaszkodom ahhoz, hogy Mr. Miller segítsen nekem. A szüleim nem igazán repesnek attól, hogy most ide jöttem, de fontos lenne, hogy kikerüljön onnan.

- Fontos neked ez a barát?- kérdezte. Nem is tudtam mit mondja, nem mondhatom azt egy randin, hogy hát bele vagyok zúgva.  Mialatt nagy levegőt vettem érkezett egy SMS. Harry intett, hogy vegyem fel nyugodtan.

                „Most, hogy így belegondolok, azt mondtad, hogy szerelmes vagy Adambe. Akkor komolyan gondoltad a randit Harryvel? Monday.”

Az SMS végre nem az ismeretlentől jött. Végigolvastam, de láttam, hogy Harry néz így kitöröltem az üzenetet.

- Bocsi. Visszatérve a kérdésedre. Valójában csak egy régi barát, semmi több. És a kishúgára, most én bébiszitterkeddem, szóval jó lenne, ha kijönne.

- És szabadidődben mivel foglalkozol?

- Készülök az érettségire, amúgy érdekel például az olvasás. Szeretek olvasni- mondtam.

- Én is sokat olvasok mivel a munkám jóformán egy szabadidős munka. Mit olvastál utoljára?- kérdezte nagyon kedvesen és érdeklődően.

- Dickens, Szép remények.

- „Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk…”- mondta az idéztet.

- „Akik megvetésünk tárgyai egyébkor.”- fejeztem be- Olvastad?- kérdeztem.

- Vagy háromszor. Nevetett rám.

- Jó könyv- mondtam.

Egy darabig csak mélyen bámulta a szemeimet, majd megszólalt.

- Tetszel nekem, szeretnélek jobban, közelebbről megismerni téged- hadarta el.  A következő pillanatban áthajolt az asztalon, majd megcsókolt. Nem tehettem mást, visszacsókoltam. Kellemes volt, legalább annyira kellemes, mint amikor Adamet csókoltam. A csókunk hosszú volt, már-már társaságban kellemetlen.

Amikor elengedtük a csókot, visszaült a helyére, majd a szemembe nézett.

- Valami baj van?- kérdezte miután sokáig csak az asztalt bámultam. Persze, hogy csak néztem ki a fejemből. Végül is azért vagyok itt, mert Adamet a szerelmemet akarom kihoznia börtönből.

- Csak. Ez egy kicsit gyors- mondtam.

- Azt hittem azért mondtál igent a meghívásra, mert kedvelsz.

- Igen. De fél perce ismerlek és az előbb csókolóztunk.

- Ez legalább egy olyan duma mintha azt mondanád, hogy van valakid, vagy valaki másba vagy belezúgva- mondta unott hangon.

- Nem, dehogy- hazudtam.

- Akkor mi a baj?- kérdezte.

- Csak kell egy kis idő- mondtam.  Megbánóan néztem Harryre, majd felálltam. Szó nélkül mentem vissza a házba.

A liftben újra csörgött a telefonom. Remélve, hogy Monday küld SMS-t felvettem.

Az üzenet azonban a titokzatostól jött. Egy csatolt fáj volt. Egy kép arról, ahogy Harryvel csókolózunk. Vagyis a titokzatos követőm itt van Isztambulban, és birtokában van egy kép, aminek nem szabad előkerülnie.

Sziasztok! 

Itt az ígért friss, a következő rész Vasárnap este várható. Remélem tetszik, számítok pár visszajelzésre  mert egyre kevesebb van. Kövessétek a blogot Blogvin-on, erről bővebben az előző bejegyzésben. 
És az új menüpont a "rólam, neked" menüpont. Minden kedves olavsómnak ajánlom figyelmébe. A kommentbe másoljátok be azt a pár dogot amit ott találtok, hogy én is megismerhesselek titeket. Illetve szeretném, ha elolvasnátok a kis bemutatkozásomat. Köszönöm.

Domiii :)