Jeges kaland 11. fejezet

Sziasztok. 

Ismét eltelt egy ilyen nyomasztó ledolgozós szombat, még szerencse, hogy segítenem kellett egy tanáromnak így felmentett a tanulás alól. Szóval csak ennyi. Remélem mindenki túlélte a napot meg hetet. Csak annyian, hogy remélem tetszik a történet, bár komikat mostanában nem sokat kapok. De jó olvasást és komizzatok bátran. 

Jobb lett volna ha igent mondok... 11.rész

Aznap Tiffany anyukája átjött és órák hosszat beszélgettek mindenféléről. Tiff mint egy jó barát minden áron el akarta terelni a figyelmemet Adamről. Láttuk, hogy anyu és Mrs. Miller nem igazán tervezik befejezni a kapucsínózgatást, szóval a szobámba mentünk. Az ágyamon ültem, miközben Tiffany a szekrényemben kutatott. A ruhákat egymás után vette elő és nézegette, próbálta fel.

- Jól szórakozol?- kérdeztem végül, amikor kicsit alábbhagytam a gondolkodással.

- Ez tetszik?- kérdezte, amikor egy lila ruhát mutatott fel, és mellőzte a választ kérdésemre.

- Förtelmes- mondtam, igazából nem volt olyan rettenetes a ruha, de nem volt kedvem össze- visszadicsérni a koktélruháimat.

- Akkor meg minek vetted meg? Gondolom már hordtad, és amikor hordtad akkor csak nem volt olyan förtelmes- okoskodott Tiff. Igazából nem volt kedvem vitába szállni, hanem felpattantam az ágyról és odaballagtam mellé. Megfogtam a ruhán lévő címkét és Tiff orra alá dörgöltem.

- Mint láthatod egyszer nem volt rajtam, de mégis mi ez a hirtelen ruhatár kommandó?

- Ha Adam randira hívna- motyogta az orra alatt.

- Nem beszélek vele többet, már mondtam, semmi megbeszélni valónk nincs, én elmondtam neki mit érzek és, hogy mire gondolok, ő meg csináljon, amit akar- mondtam, miközben a kényelmes fotelomban dobált ruhákat Tiff ölébe tettem.- Csak, hogy tudd, ezt neked kell elpakolni!

Lassan visszatette a ruhákat a szekrénybe, majd lementünk anyáékhoz. Akkor Tiffany anyukája már készült és végül hazamentek. A nappaliba üldögéltem és a csatornákat kapcsolgattam. Végül rájöttem, hogy mikor nem volt ennyi csatornánk könnyebben tudtam válogatni.

- Gyere kicsim, bemegyünk a korházba a lábaddal, hogy itt a körzeti orvosunk is tudjon a balesetedről- mondta anya miközben megállt mellettem a nappaliba.

- Jó- mondtam, majd kikapcsoltam a tv-t és a garázsba indultam. Beültem a kocsiba és anya néhány percre rám megérkezett és már indultunk is.

A korházba a 3.-ra kellett mennünk. Anyu leültetett egy székre, majd beállt a sorba, ahol a papírokat kell leadni.

Én egy feltűnően kényelmetlen műanyag széken ültem, olyan tipikus korházi szék.  A földet bámultam és a repedéseket számolgattam a ramaty állapotban lévő csempén, amikor valaki megállt előttem.

- Szia-, szólalt meg a hang. Amikor felnéztem leesett, hogy Adam áll előttem.

- Mit keresel itt?- kérdeztem, majd szemem újra a földet vizsgálgatta.

- Orvos vagyok, nem emlékszel? Ha gondolod, ránézek megint a lábadra, gondolom azért vagy itt- mondta, teljesen nyugodt hangon, nem is sejtette, hogy én csöppet sem vagyok nyugodt.

- Nem, nem azért vagyok itt. Te meg itt dolgozol, menj, rohanj vissza a betegeidhez- mondtam kissé gúnyosan és még mindig nem néztem a szemébe.

- Meg kell beszélnünk, nem gondoltam, hogy ekkora… „gondot” csinálsz az Amandás ügyletből.

- Te tényleg nem értesz a nőkhöz Adam, azt hitted majd elengedem a fülem mellett, mind azt, amit Amandának mondtál? Kissé furcsállom, hogy ennyire meggondolatlan vagy.

- Értem- kezdte a mondandóját.- Akkor had engeszteljelek ki, gyere, igyunk meg egy kávét és beszéljük meg- felháborított, hogy Adam még mindig rettenetesen nyugodt volt. Már a szemébe néztem és a tekintetét fürkésztem.

- Egy kis szünetet, mert én nem engedek olyan könnyen- mondtam.- Elnézést- toltam arrébb, majd anyához ballagtam, aki épp sorra került a papírjaimmal.

Az orvost hamar lerendeztük majd hazamentünk. A szobámba mentem és felhívtam Skype-on Tiffany-t.

- Szia-, köszöntem neki amint felvette a kapcsolatot.

- Na, még nem találkoztál Adam pajtásunkkal?- kérdezte kapásból.

- De- nyögtem a választ.

- Mesélj- mondta vicces hangon.

- Semmi nem volt, csak megint könyörgött egy sort, hogy sajnálja és beszéljük meg. De nem mondtam semmit, csak, hogy időre van szükségem.

- Na de ne lógasd az orrod- próbált meg feldobni Tiff- Holnap nagy nap lesz, december 20-a lesz holnap.

- Már el is felejtettem, hogy holnap leszek 18- mondtam, és inkább szomorúság hallatszott a hangomon.

- A 18. szülinapodra biztosan valami nagy ajándékot kapsz majd. Már alig várom, hogy lássam, mivel lepnek meg a szüleid.

- Először egy kocsiról beszéltünk, de nem tudom, hogy szükségem van-e nekem most autóra.

- Természetesen szükséged van rá, mindenhová engem fogsz furikázni- nevetett fel Tiff, majd csak mosolyogni tudott.

Kommentelj bátran. :)

By:Domi