Jeges kaland - 21. fejezet

Én bírom amikor szőke lányok meghívnak egy koktélra, kár hogy ez kitálalással is jár

Az étterem, amit én koktélbárnak neveznék nagyon kis hangulatos volt. Leültünk egy asztalhoz, ahol én egy narancslevet Monday pedig egy mangós koktélt kért.

- Nem is mondtad, hogy hova siettél annyira, amikor neked mentem- mondtam.

- Ez egy bonyolult történet. Valójában az idióta pasim az oka.

- Hallgatlak- mondtam kíváncsian.

- Már nagyon régóta együtt vagyunk, és tudod, apám nem igazán csípi Mick-et. Nem tudom miért, és mivel ez az „utálat” kölcsönös Mick állandóan apámmal jön. Szóval rá akart venni, hogy költözzünk vissza kettesben New York-ba, és már majdnem belementem, de akkor jöttem rá, hogy csak apámtól akar elszakítani.

- Ez tényleg bonyolult. Régóta élsz már itt?

- New York alatt születtem egy kisvárosban. Már akkor tudtuk, hogy nem sokáig fogunk ott lakni, mivel már én a harmadik Miller gyerek voltam, meg anyám amúgy is idevalósi és hiányzott neki, már az otthona. Apám meg itt alapított ügyvédirodát, ami néhány évvel az után, hogy idejöttünk nagyon felkapott lett. Szóval esélyünk sincs visszamenni- mesélte.

- És miért pont úgy neveztek el, hogy Monday? Mármint engem egy valamilyen szinten vallásilag nagy napról neveztek el, de a hétfőt, már bocsáss meg, nem sokan szeretik.

- Igazad, van. Mikor megszülettem, úgy neveztek el, hogy Monika. De a családunkban úgy szólt a szokás, hogy míg egy gyermek nem lesz, 1 éves nem keresztelik meg. Engem mindenki becézgetett, senki nem talált rosszat a nevemben, de néhány nappal a keresztelőm előtt hozzáteszem egy hétfői napon, a nagymamám meghalt. Tanár volt, és nyugdíjasként tanított. Egy fiatal gyerekekből álló csoportnak tanított angolt, itt a városban. Épp felírta a „Monday” szót, amikor összeesett. Az orvosok szerint agyvérzés. Anyám meglátta a szót a táblán, amikor úgy döntöttek, hogy ez lesz a nevem, a nagymamám emlékére.

- Ez szép kis történet. Szerintem büszke lehetsz a nevedre. És ilyenek a testvéreid?

- Hát, nem is tudom, mit mondjak róluk. A legidősebb Nikita, vele sok időt töltök. Utána jön a bátyám, Tonny, ő most töltötte 20-at a hétvégén, úgyhogy el van telve magától. Én meg Tonny után nem sokkal születtem, én magamat harmadik keréknek nevezem. Neked van testvéred?

- Igen, van egy öcsém, Brad. És egy legjobb barátnőm, akire testvéremként tekintek, Tiffany.

- És… Mesélj nekem Adamről- kérlelt kedvesen, de izgatottan.

- Hol is kezdjem?- tanakodtam.

- A legelején!

- Furcsa módon ismerkedtünk meg. A Szlovák hegyekben volt egy kis sí balesetem, és ő ott dolgozott, mint orvos. Szóval mondhatni nekem már ott nagyon megtetszett, de tudod bekavart az alap story, voltbarátnő, kistestvér…

- És?

- Nos, az ő élettörténetét hallhattad, a testvérét most otthagytam Tiffany-ra, aki amúgy egy édes kislány, de Adamnek lelkiismeret-furdalás van, hogy most én vigyázok, rá. Bár most ki tudja mi lesz vele, hogy lén eljöttem, Tiffany nem egy türelmes típus.

- Fontos neked, hogy kijöjjön a börtönből igaz?- kérdezte.

- Igen, de azt is szeretném, ha mi ketten barátok maradnánk.

- Azt én is- mosolygott rám Modnay.

Ekkor megcsörren a telefonom. Nem gondolkoztam különösebben sokat, hanem felvettem.

- Igen?

- Sunday Parker hol vagy? Tudod, hogy apáddal halálra aggódjuk magunkat miattad - na persze, horga anya is most hív.

- Anya semmi bajom. Isztambulban vagyok.

- Isztambulban? Mégis mit keresel te ott?

- Ügyvédet Adamnek, de ez már mondtam, hogy hosszú. Megkaptad a levelet?- kérdeztem.

- igen és fel vagyok háborodva, hogy egy két éves kislány és Tiffany ül a nappalinkban azzal az üzenettel, hogy a föld másik oldalára repültél, jókedvedben.

- Nem jó kedvemben tettem.

- De ez engem, egy cseppet sem vigasztal Sunday- mondta anya dühösen.

- Sajnálom. Azt teszem, ami nekem a legjobb. És ebben nem fogsz megakadályozni- mondtam határozottan.

- De lányom, holnap karácsony, és érettségizel véges idő belül.

- Az csak egy vizsga anya, mégis mit várjak tőle- mondtam, majd kinyomtam a telefont.

Monday úgy nézett mintha mindent hallott volna, és szerintem ez így is volt.

- Szerintem vissza kellene menned New York-ba miután tárgyaltál apámmal. A szüleidnek igaza van, az érettségid nagyon sokat számít. Mellesleg én is készülök odarepülni, veled megyek- mondta egyből Monday miután kikapcsoltam a telefonomat.

- De nem mehetek most vissza New Yorkba- mondtam.

- Miért nem?- kérdezte.

- Ami ott vár rám az a pokolnál is rosszabb…

Jeges kaland- 20. fejezet

A szerencse totálisan velem van

Előre tudtam melyik géppel megyek. De az átszállással, ami Londonban volt sok időt vesztettem. Végül majdnem kerek 24 óra múlva értem Isztambulba.

Az első dolog, ami szembetűnt, hogy roppant meleg volt, amikor leszálltam a gépről szőrös csizmába és meleg kabátban voltam. Közvetlen a belvárosban néztem ki egy szállodát, ami közel volt az irodához ahová megyek. Szóval taxit fogtam, szerencse, hogy a taxis értette az angolt.

A szálloda nem volt nagy szám, de nem is egy egyszerű kis hotel volt. Kivettem egy szobát, és azonnal átöltöztem laza ruhába. Siettem, mivel a már jól gyűrött névjegykártyán rajta volt, hogy az ebédszünet hosszú. Kiléptem a szállodából és futni kezdtem. A járdán véletlenül megakadt a vállam egy szőke lányban, aki a földre zuhant.

- Oh, nagyon sajnálom- mondtam, majd megfogtam a kezét, hogy segítsek neki felállni.

- Jaj, semmi gond, az én hibám, ma nagyon bamba vagyok- örültem, hogy nem volt dühös a lány, meg szerencse, hogy angolul beszélt.

- Még egyszer sajnálom. Sunday vagyok- nyújtottam a kezemet.

- Tényleg így hívnak?- kérdezte furcsán nézve.

- Igen, tudom, nem egy hétköznapi név, és nagyon furcsa is, hívj csak Sun-nak.

- Nem, nagyon szép neve van. Csak meglepődtem, az én nevem Monday- viszonozta a kézfogásom.

- Milyen furcsa, hogy van bennünk valami közös, neked is furcsa a neved meg nekem is, a szüleinknek meg kellene ismerkedniük.

- Igen, lehet. Amúgy hova siettél ennyire?- kérdezte.

- Egy ügyvédet keresek. Egy bizonyos- elővettem a kis névjegyet a zsebemből- Dr. Joseph Millert-t keresek.

- Hát, akkor ez különös, mert ő az apám.

- Tényleg? Ez remek, meg tudnád nekem mutatni, hogy hol van az irodája? – kérdeztem.

- Pont onnan jövök, gyere- mondta, majd elindultunk a közeli épületbe. Monday-nek volt kulcsa a házhoz.

Bementünk, a portás mosolyogva intett nekünk.

- Sziasztok. Monday, itt hagytál valamit?- kérdezte a sötét hajú portás.

- Nem, csak apát keresem- motyogta.

- Még bent, van, azt hiszem.

- Oké, szia - köszönt el Monday a portástól, majd egy közeli irodába léptünk be pár kopogás után.

Egy őszes hajú férfi ült egy nagy íróasztalnál, és újságot olvasott.

- Szia, kicsim, kit hoztál magaddal?- kérdezte Monday-tól.

- Hello apu, ő itt Sunday, és beszélni szeretne veled.

Közelebb léptünk az íróasztalhoz, a férfi pedig felállt.

- Sunday? Nagyon ismerős vagy nekem.

- Néhány éve volt egy közös kalandunk. Tudja, a lány, aki nem találja a szüleit- mosolyogtam.

- Sunday Parker? Milyen jó újra látni. Mondta, majd kezet fogtunk és mindketten akarom mondani, mind hárman leültünk.

- Segítségre lenne szükségem- mondtam.

- Gondolom valami munkaügy- mondta.

- Igen, tudja, van egy barátom New York-ban. Egy elég zűrös ügy miatt került börtönbe. És tudom, hogy találtam volna ott is jó ügyvédet, de én valaki olyanhoz akartam fordulni, akit már ismerek- meséltem.

- Hát, akkor a legjobb helyen vagy. Meséld el konkrétan mi történt.

- A fiúnak bonyolult élete van, a neve Adam Dirty az apja orvos a szlovák hegyekben, a szülei régen elválltak, az anyja újraházasodott, és született is egy mostohahúga. Egy autóbalesetben az anyja és a nevelőapja is megsérült. Az anyja végül meg halt, de a férfi kómába kerül. A baleset 2 éve volt, és a férfi megsérült. Valószínűleg nagyon összevesztek, mivel Adam megüthette vagy valami hasonló, ő és orvos, és most börtönben van.

- Értem. Szóval szeretnéd őt kihozni onnan- kérdezte, vagyis inkább állította.

- Nagyon fontos lenne nekem.

- Értem, gondolom, most itt laksz Isztambulban.

- Csak szállodában- mondtam.

- Remek, szóval, ha esetlege este vissza tudnál jönni azt, megköszönném.

- Persze, hányra jöjjek?- kérdeztem.

- Négy óra környékén várlak- mondta.

- Köszönöm- mondtam, majd Monday-el együtt felálltunk

Kimentünk az épület elé.

- Mindent köszönök Monday- mondtam.

- Hé, névtesó. Én nem akarom itt abbahagyni a barátságunkat, megihatnánk, egy gyümölcslevet mondjuk, van itt egy nagyon szuper étterem.

- Menjünk- mondtam, együtt indultunk tovább.

Monday Monika Miller

Jeges kaland - 19. fejezet

Egy röpke pillanat 

 Tiffany egy röpke pillanatig ferde szemekkel bámult rám.

- Szóval, megjött az eszed és mostantól a normálisabb nevedet használod?- kérdezte.

- Nem. Vagyis igen, de mégsem. Mától a nevem Sara, igaz, de az eszem még nem jött meg.

Még mindig nem értett, de én mindent értettem. Felálltam, és elé álltam, ő még mindig az ágyamon ült. Látni akartam az arcát, amikor elmondom…

- Mi van?- tette fel a kérdést „megint”.

- Nagyjából 3 éve emlékszel még hol voltunk nyaralni én és a családom?- én tudtam, csak érdekelt ő mennyire van képben.

- Isztambulban, azt hiszem- nézett rám furcsán.

- Jól hiszed, és most visszamegyek oda.

- Minek?

- Nem sok mindenkinek beszéltünk az útról, 15 voltam és még így is vicces, hogy a tömegben eltűntek. Néhány amerikai rám talált és felvittek a házukba. Egy puccos ház volt, még jól emlékszem. Elvettem az asztalról egy papírt, egy névjegykártyát. Emlékszem, hogy csak végigfutott a szemem rajta. Nem voltam már gyerek, szóval nem féltem, a kártyát pedig eltettem. És amikor hazajöttünk eldugtam. És az előbb megtaláltam. Egy hivatásos ügyvéd talált rám, aki még Oszama Bin Laden-t is kimentené a börtön alól, ha ott lenne, jó pénzért.

- Most mi bajod Sunday? Elmész, hogy megköszönd neki, hogy megmentett.

- Sara, a nevem Sara. És nem azért megyek, mert meg akarom neki köszönni azt, amit aznap értem tette, hanem elhozom ide, hogy kihozza Adam-et a börtönből.

- New York-ban is találsz jó ügyvédet, mellesleg miért akarod ilyen sürgősen kihozni onnan? Amúgy is a hely, amit régen Bizáncnak, majd Konstantinápolynak hívtak baromira messze van!

- Tudom, hogy messze van. Nem tudom, hogy miért akarom kihozni, azt sem tudom, hogy miért került be, de az egyszer biztos, hogy nem rácsok közt akarom a szemébe mondani, hogy szeretem.

- Hát, akkor kénytelen leszel engem is magaddal vinni.

- Bárcsak megtehetném Tiff, helyette nagyon szépen kérlek, maradj itt. Vigyázz Lizára, és mond meg Adamnek, hogy ne akarjon kijönni onnan, mert nem fog tudni. Tiltakozz, hogy átszállítsák egy külvárosi börtönbe, ahol dolgozni kell és azt is elfelejti mi a neve.

Tiffany kezébe Adtam két levelet, egyet anyuénak írtam egyet pedig Adamnek.

- Szóval itt hagysz, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül. 12 év ismerlek és nekem levelet sem írsz?- tényleg haragos volt a hangja. Soha nem láttam még ilyennek.

- Visszajövök, ígérem- mondtam neki. A bőröndöm be volt pakolva, előre elkészültem. Kihúztam az ajtón le az emeletre, de a szobaajtót résnyire nyitva hagytam. Amikor épp a bejárati ajtót nyitottam Tiffani megjelent mögöttem egy utolsó pillanatra.

- Hol a bocsánat? Hol van az, hogy sajnálom? Nem sajnálod? Hol van az én bocsánatkérésem.

- Nem tudom, valahol ott hagytam el ahol az agyamat- mondtam, majd bezártam az ajtót, a taxi már a ház előtt volt. Azonnal a reptérre vettem az irányt, tudtam mit akarok.

/Adam szemszöge/

- Látogatója van- szólt az őr, mire felpattantam. Csak nem Sunday az? Látni akarom még egyszer, el akarom neki mondani az apám nevét és, hogy Liza nem az ő felelőssége. De nem az jött, akit vártam. Tiffany ballagott be.

- Szia - köszöntem furcsa szemmel.

- Igen, tudom. Nem engem vártál. Csak egy levelet hoztam.

- Milyen levelet?- átdugott a rácson egy borítékot.

- Olvasd el, érdekelne, hogy mi van benne, de valójában 2 nap és karácson, és még nem vettem ajándékot senkinek, szóval majd később benézek. Csá- el is köszönt, majd kiment.

Kibontottam és olvasni kezdtem.

Szia, nem tudom, hogy meg fogod-e kapni a levelet

Elmentem, kérdést nem fogadok el. Csak ne aggódj, visszajövök. Hadjuk, ez egy álszent duma, a lényeg, hogy 1 mottód legyen, ne akarj szabadulni. Adam, kélek, maradj önmagad ott ahol vagy…

Sunday

Nem értettem a levél tartalmát, annyi szent, hogy Sunday valami hülyeséget csinál, ez az első verzióm. A második pedig az, hogy csak szívatásból akar bent tartani. Megtartottam volna a levelet, de az igazat megvallva erre semmi szükség nincsen, szavai belevésődtek a szívembe. Összegyűrtem a borítékot és ledobtam a földre. Kész. Végem.

/ Tiffany szemszöge /

Kilépve a börtönből nem bírtam megállni, hogy ne bontsam ki a másik borítékot, amit Sunday, akarom mondani sara a szüleinek írt. Azt persze végképp nem értem miért van szüksége arra, hogy a másik nevét használja de mindegy. Lassan olvasni kezdtem. 

Kedves anya,

Nagyon fogtok hiányozni, te is és apa is. Bár Brad-ről és ezt mondhatnám, de most az egyszer nem akarok hazudni. Elmentem Isztambulba, és mivel most teljesen őszinte leszek, az igazság szerint azért megyek oda, hogy kihozzam Adamet a börtönből… Nem, nem ott van börtönben, és ez egy hosszú történet, de tudd, amikor ezt a levelet olvasod én már messze, messze, messze, messze, messze, messze, messze, messze, messze járok már.

Sunday Sara Parker

Sziasztok!

Azért jelentkezem, hogy elmondjam nektek, az oldal szünetet tart. Csak azért nem törlöm, mert nem akarom végleg befejezni a történetet. Csak időm sincs, meg nem is igazán érdekel titeket... 
Szóval csak ennyit akartam. Sokáig nem leszek. Csáó.