Egy röpke pillanat
Tiffany egy röpke
pillanatig ferde szemekkel bámult rám.
- Szóval, megjött az eszed és mostantól a
normálisabb nevedet használod?- kérdezte.
- Nem. Vagyis igen, de mégsem. Mától a
nevem Sara, igaz, de az eszem még nem jött meg.
Még mindig nem értett, de én mindent
értettem. Felálltam, és elé álltam, ő még mindig az ágyamon ült. Látni akartam
az arcát, amikor elmondom…
- Mi van?- tette fel a kérdést „megint”.
- Nagyjából 3 éve emlékszel még hol
voltunk nyaralni én és a családom?- én tudtam, csak érdekelt ő mennyire van
képben.
- Isztambulban, azt hiszem- nézett rám
furcsán.
- Jól hiszed, és most visszamegyek oda.
- Minek?
- Nem sok mindenkinek beszéltünk az
útról, 15 voltam és még így is vicces, hogy a tömegben eltűntek. Néhány amerikai
rám talált és felvittek a házukba. Egy puccos ház volt, még jól emlékszem.
Elvettem az asztalról egy papírt, egy névjegykártyát. Emlékszem, hogy csak
végigfutott a szemem rajta. Nem voltam már gyerek, szóval nem féltem, a kártyát
pedig eltettem. És amikor hazajöttünk eldugtam. És az előbb megtaláltam. Egy
hivatásos ügyvéd talált rám, aki még Oszama Bin Laden-t is kimentené a börtön
alól, ha ott lenne, jó pénzért.
- Most mi bajod Sunday? Elmész, hogy megköszönd
neki, hogy megmentett.
- Sara, a nevem Sara. És nem azért megyek,
mert meg akarom neki köszönni azt, amit aznap értem tette, hanem elhozom ide,
hogy kihozza Adam-et a börtönből.
- New York-ban is találsz jó ügyvédet,
mellesleg miért akarod ilyen sürgősen kihozni onnan? Amúgy is a hely, amit
régen Bizáncnak, majd Konstantinápolynak hívtak baromira messze van!
- Tudom, hogy messze van. Nem tudom, hogy
miért akarom kihozni, azt sem tudom, hogy miért került be, de az egyszer
biztos, hogy nem rácsok közt akarom a szemébe mondani, hogy szeretem.
- Hát, akkor kénytelen leszel engem is
magaddal vinni.
- Bárcsak megtehetném Tiff, helyette
nagyon szépen kérlek, maradj itt. Vigyázz Lizára, és mond meg Adamnek, hogy ne
akarjon kijönni onnan, mert nem fog tudni. Tiltakozz, hogy átszállítsák egy
külvárosi börtönbe, ahol dolgozni kell és azt is elfelejti mi a neve.
Tiffany kezébe Adtam két levelet, egyet
anyuénak írtam egyet pedig Adamnek.
- Szóval itt hagysz, mindenféle
lelkiismeret-furdalás nélkül. 12 év ismerlek és nekem levelet sem írsz?-
tényleg haragos volt a hangja. Soha nem láttam még ilyennek.
- Visszajövök, ígérem- mondtam neki. A
bőröndöm be volt pakolva, előre elkészültem. Kihúztam az ajtón le az emeletre,
de a szobaajtót résnyire nyitva hagytam. Amikor épp a bejárati ajtót nyitottam
Tiffani megjelent mögöttem egy utolsó pillanatra.
- Hol a bocsánat? Hol van az, hogy
sajnálom? Nem sajnálod? Hol van az én bocsánatkérésem.
- Nem tudom, valahol ott hagytam el ahol
az agyamat- mondtam, majd bezártam az ajtót, a taxi már a ház előtt volt.
Azonnal a reptérre vettem az irányt, tudtam mit akarok.
/Adam szemszöge/
- Látogatója van- szólt az őr, mire
felpattantam. Csak nem Sunday az? Látni akarom még egyszer, el akarom neki
mondani az apám nevét és, hogy Liza nem az ő felelőssége. De nem az jött, akit
vártam. Tiffany ballagott be.
- Szia - köszöntem furcsa szemmel.
- Igen, tudom. Nem engem vártál. Csak egy
levelet hoztam.
- Milyen levelet?- átdugott a rácson egy
borítékot.
- Olvasd el, érdekelne, hogy mi van
benne, de valójában 2 nap és karácson, és még nem vettem ajándékot senkinek,
szóval majd később benézek. Csá- el is köszönt, majd kiment.
Kibontottam és olvasni kezdtem.
Szia, nem tudom, hogy meg fogod-e kapni a
levelet
Elmentem, kérdést nem fogadok el. Csak ne
aggódj, visszajövök. Hadjuk, ez egy álszent duma, a lényeg, hogy 1 mottód
legyen, ne akarj szabadulni. Adam, kélek, maradj önmagad ott ahol vagy…
Sunday
Nem értettem a levél tartalmát, annyi
szent, hogy Sunday valami hülyeséget csinál, ez az első verzióm. A második
pedig az, hogy csak szívatásból akar bent tartani. Megtartottam volna a levelet,
de az igazat megvallva erre semmi szükség nincsen, szavai belevésődtek a
szívembe. Összegyűrtem a borítékot és ledobtam a földre. Kész. Végem.
/ Tiffany szemszöge /
Kilépve a börtönből nem bírtam megállni,
hogy ne bontsam ki a másik borítékot, amit Sunday, akarom mondani sara a
szüleinek írt. Azt persze végképp nem értem miért van szüksége arra, hogy a
másik nevét használja de mindegy. Lassan olvasni kezdtem.
Kedves anya,
Nagyon fogtok hiányozni, te is és apa is.
Bár Brad-ről és ezt mondhatnám, de most az egyszer nem akarok hazudni. Elmentem
Isztambulba, és mivel most teljesen őszinte leszek, az igazság szerint azért
megyek oda, hogy kihozzam Adamet a börtönből… Nem, nem ott van börtönben, és ez
egy hosszú történet, de tudd, amikor ezt a levelet olvasod én már messze,
messze, messze, messze, messze, messze, messze, messze, messze járok már.
Sunday Sara Parker
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése