Jeges kaland 8. fejezet

Sziasztok!

Szerintem megértitek, hogy én is menyire utálom ezeket a szombatokat. De hát a történetem halad. Csak mielőtt olvasnátok annyit szeretnék mondani, hogy az első, már befejezett blogom újraindul. Kukkants be és ha gondolod keresd vissza az összefoglalót az utóbbi 2 évadról; Vagy el olvashatod a részeket. Szóval ha tetszik a sztori akkor a legfrissebb bejegyzésnél pipálj, mert ha sok pipa jön össze akkor 3. évad! .:Kukkants be:. Most pedig jó olvasást. 

Számcsere 8. rész

A gép majdnem pontosan szállt fel, ami meglepő a New Yorki gépek eszméletlen késéseit mérve. Nyugodt volt a hangulat, bár Adam és én túl sokat néztünk egymásra abból az okból, hogy Tiffany és Eliza végigdumálták az utat. Szerencsére a jegyek úgy szóltak, hogy kettesével üljünk. Nahát így merült fel a kérdés egyből felszállva a gépre. Ott álltunk a vékony folyosón és azon tanakodtunk, hogy hogyan üljünk.

- Azt hiszem a nyugalom érdekében mi Tiffel ide ülünk- mondtam mosolyogva, és rámutattam a hátsó helyre.

- Rendben, akkor beülnél Eliza?- kérdezte Adam a testvérétől.

- Soha! Én Tiff mellett akarok ülni- mondta durcásan a kislány és Adam felé fordult.

- Haladjanak, kérem!- szólt meg Adam mögött egy öreg bácsi, mire Tiff lépett is és felemelte a kislányt.

- Akkor ideülsz mellém- mondta neki, majd leültek. Erre Adam leült és mutatta, hogy üljek mellé, de mielőtt leültem volna odahajoltam Tiff fejéhez, mintha leejtettem volna valamit.

- Melyik részét nem értetted a testbeszédemnek?- súgva, ezzel jelezve, hogy tudom, hogy direkt döntött úgy hogy engem inkább hagy Adam mellett.

Ezután leültem és elővettem egy darab papírt. Se egy telefon, se egy MP3, semmi nem volt nálam, az egyetlen megoldás, hogy eljátszom, hogy alszom, s közben azt kuksolom, Adam mit olvas az IPad-jén. Úgy éreztem már vagy 2 órája megyünk, és mivel már meguntam kuksolni azt, hogy Adam prezentációkat olvas a repülőgép mennyezetén található órára néztem. Ekkor döbbentem rá, hogy az eddig megtett utunk 20 perc volt.

Kinyitottam szememet, eljátszva, hogy felébredtem és a kezembe kezdtem turkálni. Találtam gyűrött papírzsepit, és egy mentolos cukorkát, amit azonnal be is kaptam. A papírját unalmamban tépkedni kezdtem, majd hátranéztem. Csak azt láttam, hogy Tiff és Eliza egy hasonló táblagépet nyomkodnak, mint Adam. Tiff észrevette, hogy a két ülés között leskelődöm, majd rám mosolygott

- Véged- súgtam, majd visszafordultam és előre néztem.

- Gondolom, nagyon unalmas lehet- mondta Adam felém nézve.

- Csak annyit mondhatok, hogy meghalok unalmamban- mondtam.

- Legalább a lábad nem fáj már.

- Inkább fájna, azzal el lehetnék foglalva. De így egy kész halál- mondtam, majd a nadrágzsebemben is matatni kezdtem. Egy papírdarabot találtam egy telefonszámmal. Még csak véletlenül sem jutott eszembe, hogy mielőtt elindultunk kinek a számát jegyeztem le. A nadrágot csak akkor vettem le, amikor lezuhanyoztam, és akkor is a rendelő egyik székére tettem. Adam nem vette észre a papírt, hanem felállt.

- Kimegyek a mosdóba- mondta, mire én lábamat arrébb húzva kiengedtem őt.

Akkor már teljesen biztos voltam abban, hogy valaki a számot a zsebembe csempészte, és mivel Adamen, Tiffen és Elizán kívül senki nem volta az épületbe… Csakis Adam lehetett. De vajon kié a szám? Adam telefonja az ülésen volt, gyorsan felvettem és a névjegyzékben az ’s’ betűnél kezdtem keresgélni. Azonnal ráakadtam a ’saját’ névvel ellátott számra. Meglepetésemre a szám megegyezett Adamével. De minek dugta a zsebembe a számát?

A telefont gyorsan visszatettem az ülésre és a másik zsebembe nyúltam. Egy nagyobb papír volt benne, szintén nem én tettem oda. A lap felén egy üzenet állt:

 ’ Úgy éreztem a leszállás után már nem lesz alkalmam ezt odaadni, szóval inkább becsempésztem a nadrágod zsebében. Hívj bármikor! Adam. ’

Megérintett a levele, mire az üres részt letéptem és Tiffék felé fordultam.

- Van egy tollad Eliza?- kérdeztem mire ő a táskájából egy aranyos tollat nyomott a kezembe. A toll márkás volt, Parker toll. Gyöngybetűkkel állt rajta, hogy Elizabeth, de ez engem annyira nem érdekelt.

A lapra ráírtam az én telefonszámomat, majd a telefonja alá akartam tenni. De mikor beugrott, hogy hogyan ismertem meg, gyorsan lehúztam a számot. Hiszen a telefonomat elhagytam a hegyekben! Ráírtam az öcsém számát, majd megfordítottam a lapot, és apró betűkkel írni kezdtem:

Ha te hívnál, mutatkozz be és mond azt, hogy sürgősen kell beszélned Sundayel,

És, hogy életbevágó.

A lapot Adam Táblagépének a táskájába csúsztattam, majd eltettem az ő számát és hátradőltem, mintha mi sem történt volna. Adam nem volt a láthatáron, de láttam, hogy egy ismerősével beszélget. Ekkor meglepődésemre megcsörrent a telefonja, vagyis inkább rezegni kezdett. Úgy tudtam ki kell kapcsolni a telefonokat. A telefon kijelzőén ez állt: ’ bejövő hívás: Joe ’. Gondolom valami barátja az, úgy terveztem felveszem és megmondom neki, hogy Adam nincs itt. Megnyomtam azt a bizonyos zöld gombot.

- Hé, öcsi, hogy gondoltad, hogy csak úgy itt hagysz mindent és kiruccansz a szőrnyikével New York-ba?

- Ömm… Adam most nem tud beszélni, de megmondom neki, hogy kerested őt- mondtam ijedt hangon.

- Á… Te lennél a legújabb barátnő. Remélem, te majd felvidítod az én haveromat- mondta viccesen a srác a vonal másik végéről.

- Én nem vagyok Adam barátnője- mondtam félénken.

- Kár, jobbat érdemel, mint Amanda!- mondta a srác, és kezdtem úgy érezni egész jól elbeszélgetünk.

- Kérem, kapcsolja ki a készüléket- szólalt meg mögöttem az egyik stewardess.

- Le kell tennem, épp a repülőgépen vagyunk- mondtam.

- Hé, még azt sem tudom, miért vetted fel a telefont, és, hogy ki vagy- kiáltotta a telefonba az idegen.

- Sunday vagyok- mondtam, majd kinyomtam a készüléket, és letettem az ülésre. Láttam, hogy Adam közeleg, úgyhogy teljesen normális arcot vágott. Úgy éreztem látta, hogy beszéltem valakivel. Miután leült rám nézett és feltette a kérdést.

- Valaki hívott, Sun?- kérdezte.

- Sajnálom, hogy felvettem, én tényleg nem akartam- mondtam megbánó arccal.- Joe volt az és csak érdekelte, hogy hol vagy most. Sajnálom…

- Nem baj, úgysem akarok vele beszélni- motyogta, majd kinézett az ablakon. Én a másik irányba néztem és közbe visszanyújtottam a tollat a két ülés között Elizának. 

Még annyit szeretnék mondani, hogy mindenkinek köszönöm aki komizik és aki komizni fog. Valami miatt nekem ez a motivációm az írásomhoz.

By:Domi