A... Kicsoda?
A
csók után visszamentünk a műtő elé, ahol Nikita és Mr. Miller még mindig csak
várakoztak, de már Tonny is ott volt.
- Van valami hír?- kérdeztem.
- Még mindig semmi- nézett egy pillanatra fel Nikita, majd újra a földet bámulta. Ő is elegánsan nézett ki, egy türkiz koktélruha volt rajta, amiben amúgy felkonferálta a műsort.
- Mr. Miller, nagyon zavarná, ha nem mennék haza, szeretnék beszélni én is Mondayel- motyogtam.
- Maradj nyugodtan, de gondolom, haza szeretnél menni, átöltözni- nézett végig a ruhámon.
- Nem látom szükségesnek, nem tudnák nyugodtan átkocsikázni az egész városon, úgy, hogy még nem beszéltem Mondayel. Inkább itt maradok.
- És én itt maradok veled. Már, ha nem zavar- nézett rám Emett.
- Sőt, örülök neki- mosolyogtam rá, majd leültünk egy-egy székre. Úgy éreztem mintha már régóta ismerném őt. Ahogy ott ültünk ő végig fogta a kezemet, és nekem ez sokat jelentett. Igazándiból rettegtem attól, hogy ő csak Amanda testvére, azé, aki kísérteties SMS-ekkel bombázott engem.
- Magához tért. Hárman bemehetnek hozzá- lépett ki a kórteremből egy nővér. Mr. Miller, Nikita és én akartunk bemenni.
Amikor beléptünk Monday ott feküdt, teljesen legyengülve.
- Kicsim, hogy érzed magad?- rohant oda Mr. Miller az ágyához és fogta meg a kezét. Nikita meg én csak lassan sétáltunk oda.
- Nem tudom, nem emlékszem sok mindenre. Apa, megtennétek, hogy magamra hagytok Sundayel?- motyogta Monday.
- Sundayel?
- Ha nem baj- mondta újra, az apja ezt annyira nem akarta.
- Persze - mondta Mr. Miller, majd Nikita és ő kisétáltak.
- Miért akartál egyedül maradni velem?- ültem le az ágya mellett lévő székre, miután a többiek kimentek.
- Most itt fekszem, és nem bírok mozogni. Nem emlékszem sok mindenre, de mi történt?- kérdezte, bár szentül meg voltam győződve, hogy nem ezért akart kettesben maradni velem.
- Csak annyit tudok, hogy valaki leszúrt, majd leestél a lépcsőn- mondtam.
- És az a kérdés, hogy ki szúrt le.
- Emlékszel bármire is?- kérdeztem, közelebb hajolva.
- Igazándiból, emlékképek az esésről. De az igazat megvallva a szúrásra emlékszem- motyogta, lassan felülve az ágyon, de oldalához kapott, amin egy nagy kötés volt.
- És ki támadt meg?- hajoltam közelebb kissé felemelve a hangom.
- A- csuklott el a hangja, mert nyitódott az ajtó. Emett volt az a folyamatosan csörgő telefonommal.
- Valaki nagyon el akar érni- mosolygott rám.
- Egy pillanat Monday- biccentetem, majd kirohantam a telefonomért.
A kijelzőn Tiffany száma villogott.
- Te meghibbantál? – hangozz Tiff hangja a telefonból köszönés nélkül.
- Neked is boldog karácsonyt Tiffany- köszöntem szememet forgatva, és sétálva kicsit távolabb a folyosón.
- Elmész a világ végére, és csak egy képet küldesz?- kiabált a vonalba.
- Milyen képet?- mondtam értetlenül.
- Tudod, most játszod a hülyét Sunday, de nem olyan vicces. Már komolyan azt hittem, hogy gondolsz rám és küldesz egy képeslapot, de nem. Én, Brad és Adam a börtönben kaptunk egy-egy borítékot. Mindegyikbe egy fotó volt, ahogy valami sofőrrel smárolsz egy kávézóban. Tudod, engem már baromira nem érdekel, kivel kavarsz Isztambulban, de ha van mentséged, akkor nagyon, de nagyon érdekelne- magyarázott durván.
- Épp a korházban vagyok, Monday-t leszúrták.
- Monday? Az meg ki?- értetlenkedett.
- Most nincs időm beszámolót tartani, de a lényeg, hogy amint tudok, hazamegyek- mondtam halkan, nem akartam, hogy az egész Miller család hallja a beszélgetést.
- Azt csinálsz, amit akarsz- majd három halk sípolás és a vonal megszakadt.
Eltettem megfogtam a mobilom a kezembe és vissza akartam menni a szobába, de Nikita utánam szólt.
- Apa nagyon izgult és bementek, mert megjött Anya is, szóval most inkább hagyd őket, szerintem- motyogta halkan.
Emett ott ült Nikita mellett és az óráját nézte.
- Már fél kettő. Hazaviszlek- mondta, majd felállt.
- Menjetek, fel kellene menni Modnay lakására, kérd el a portástól a kulcsot, ott is maradhatsz- mondta Nikita, de nem állt fel.
- Köszi. Reggel bejövök, sziasztok-, köszöntem el, majd kisétáltunk a parkolóba. Emett elvitte Monday házáig, de csak miután kijelentkeztem a hotelből. A bőröndjeimet segített felvinni.
- Szép lakás- mondta.
- Köszi, hogy elhoztál, azt hiszem muszáj lepihennem- mondtam, majd lassan megcsókolt és elment. Ezután felrohantam a hálószobába és lehuppantam az ágyra. Istenem, muszáj visszahívnom Tiffanyt. De tudtam, hogy ő nem venné fel, így életemben először az öcsém, Brad számát tárcsáztam.
- Van valami hír?- kérdeztem.
- Még mindig semmi- nézett egy pillanatra fel Nikita, majd újra a földet bámulta. Ő is elegánsan nézett ki, egy türkiz koktélruha volt rajta, amiben amúgy felkonferálta a műsort.
- Mr. Miller, nagyon zavarná, ha nem mennék haza, szeretnék beszélni én is Mondayel- motyogtam.
- Maradj nyugodtan, de gondolom, haza szeretnél menni, átöltözni- nézett végig a ruhámon.
- Nem látom szükségesnek, nem tudnák nyugodtan átkocsikázni az egész városon, úgy, hogy még nem beszéltem Mondayel. Inkább itt maradok.
- És én itt maradok veled. Már, ha nem zavar- nézett rám Emett.
- Sőt, örülök neki- mosolyogtam rá, majd leültünk egy-egy székre. Úgy éreztem mintha már régóta ismerném őt. Ahogy ott ültünk ő végig fogta a kezemet, és nekem ez sokat jelentett. Igazándiból rettegtem attól, hogy ő csak Amanda testvére, azé, aki kísérteties SMS-ekkel bombázott engem.
- Magához tért. Hárman bemehetnek hozzá- lépett ki a kórteremből egy nővér. Mr. Miller, Nikita és én akartunk bemenni.
Amikor beléptünk Monday ott feküdt, teljesen legyengülve.
- Kicsim, hogy érzed magad?- rohant oda Mr. Miller az ágyához és fogta meg a kezét. Nikita meg én csak lassan sétáltunk oda.
- Nem tudom, nem emlékszem sok mindenre. Apa, megtennétek, hogy magamra hagytok Sundayel?- motyogta Monday.
- Sundayel?
- Ha nem baj- mondta újra, az apja ezt annyira nem akarta.
- Persze - mondta Mr. Miller, majd Nikita és ő kisétáltak.
- Miért akartál egyedül maradni velem?- ültem le az ágya mellett lévő székre, miután a többiek kimentek.
- Most itt fekszem, és nem bírok mozogni. Nem emlékszem sok mindenre, de mi történt?- kérdezte, bár szentül meg voltam győződve, hogy nem ezért akart kettesben maradni velem.
- Csak annyit tudok, hogy valaki leszúrt, majd leestél a lépcsőn- mondtam.
- És az a kérdés, hogy ki szúrt le.
- Emlékszel bármire is?- kérdeztem, közelebb hajolva.
- Igazándiból, emlékképek az esésről. De az igazat megvallva a szúrásra emlékszem- motyogta, lassan felülve az ágyon, de oldalához kapott, amin egy nagy kötés volt.
- És ki támadt meg?- hajoltam közelebb kissé felemelve a hangom.
- A- csuklott el a hangja, mert nyitódott az ajtó. Emett volt az a folyamatosan csörgő telefonommal.
- Valaki nagyon el akar érni- mosolygott rám.
- Egy pillanat Monday- biccentetem, majd kirohantam a telefonomért.
A kijelzőn Tiffany száma villogott.
- Te meghibbantál? – hangozz Tiff hangja a telefonból köszönés nélkül.
- Neked is boldog karácsonyt Tiffany- köszöntem szememet forgatva, és sétálva kicsit távolabb a folyosón.
- Elmész a világ végére, és csak egy képet küldesz?- kiabált a vonalba.
- Milyen képet?- mondtam értetlenül.
- Tudod, most játszod a hülyét Sunday, de nem olyan vicces. Már komolyan azt hittem, hogy gondolsz rám és küldesz egy képeslapot, de nem. Én, Brad és Adam a börtönben kaptunk egy-egy borítékot. Mindegyikbe egy fotó volt, ahogy valami sofőrrel smárolsz egy kávézóban. Tudod, engem már baromira nem érdekel, kivel kavarsz Isztambulban, de ha van mentséged, akkor nagyon, de nagyon érdekelne- magyarázott durván.
- Épp a korházban vagyok, Monday-t leszúrták.
- Monday? Az meg ki?- értetlenkedett.
- Most nincs időm beszámolót tartani, de a lényeg, hogy amint tudok, hazamegyek- mondtam halkan, nem akartam, hogy az egész Miller család hallja a beszélgetést.
- Azt csinálsz, amit akarsz- majd három halk sípolás és a vonal megszakadt.
Eltettem megfogtam a mobilom a kezembe és vissza akartam menni a szobába, de Nikita utánam szólt.
- Apa nagyon izgult és bementek, mert megjött Anya is, szóval most inkább hagyd őket, szerintem- motyogta halkan.
Emett ott ült Nikita mellett és az óráját nézte.
- Már fél kettő. Hazaviszlek- mondta, majd felállt.
- Menjetek, fel kellene menni Modnay lakására, kérd el a portástól a kulcsot, ott is maradhatsz- mondta Nikita, de nem állt fel.
- Köszi. Reggel bejövök, sziasztok-, köszöntem el, majd kisétáltunk a parkolóba. Emett elvitte Monday házáig, de csak miután kijelentkeztem a hotelből. A bőröndjeimet segített felvinni.
- Szép lakás- mondta.
- Köszi, hogy elhoztál, azt hiszem muszáj lepihennem- mondtam, majd lassan megcsókolt és elment. Ezután felrohantam a hálószobába és lehuppantam az ágyra. Istenem, muszáj visszahívnom Tiffanyt. De tudtam, hogy ő nem venné fel, így életemben először az öcsém, Brad számát tárcsáztam.
Sziasztok!
Nagyon remélem, hogy tetszik a történet alakulása. Számítok véleményekre.
Következő rész: Szerda! ! ! ! !
Domi~~~~
Szia Domi!
VálaszTörlésNagyon tetszett a rész, habár, ha nem haragszol meg a dologért, lenne egy-két tippem, hogy mire kéne jobban figyelned, amitől még jobb lesz a történeted. :)
Remélem, de tényleg, hogy nem haragszol meg érte, csak segíteni szeretnék. :)
"...nem tudnák nyugodtan átkocsikázni..." Szerintem itt a tudnák helyett a tudnék sokkal jobban, mondatba illően hangzik és a jelentése is megegyezik azzal amit írni akartál. Ugyebár a tudnák szó az azt jelenti, hogy ők tudnának valamit, a tudnék pedig az jelenti, hogy én tudnék valamit. :)
A másik dolog, hogy a -val -vel toldalékokat jelölni kell. Pl.: Ha Mondayről van szó, akkor a toldalékolt alakja így nézne ki helyesen: Mondayjel. Ez meg ugye azért van, mert ugye a külhoni neveknél az utolsó kiejtett hanghoz hasonul a -val -vel toldalék. :)
Remélem, nem haragudtál meg ezért a kis kritikáért. :) Bár én sem vagyok valami profi, de tényleg csak segíteni szerettem volna. :)
Egyébként nagyon jól halad a történet, én a leszúrós ügyben arra a bolond Amandára tippelek. :) Remélem, Sun kibékül Tiffel és happy end lesz majd. :) Nagyon várom a folytatást!
Puszi