Jeges Kaland - 33. rész

Cím nélküli... Azt hiszem erre nincsenek szavak.

 Órákig kutakodtunk a gardróbomban, míg végül megtaláltuk a tökéletes ruhát. Egy fekete koktélruha, és nem árt elmondanom, nem véletlenül fekete.

 4 körül Brad még zaklatott a pénzjutalmával, meg elmesélte, hogy apu üzleti útra, ment és, hogy ez az én nagy szerencsém, mert ő jobban kiakadt volna.

 Mondaynek elmondtam, hogy Tiffanyval találkozunk 5-kor és azt mondta otthon marad, addig elfoglalja magát.

 5 után egy kicsivel mentem a kávézóba, ahol Tiffany dolgozik. Ott ült a bárpultnál és újságot olvasgatott. Lehet meg sem kapta az üzenetemet.

- Szia – üdvözöltem megállva mögötte mire ő felnézett a lapok közül és megfordult a bárszéken.

- Üdv itthon - mondta gúnyosan.

- Figyelj, sajnálok mindent, tényleg. Amikor felhívtál kicsit tudom, hogy bunkó voltam, de Mondayt az egyik barátomat Amanda szúrta le, és hű rengeteget kellene mesélnem. De tényleg, kiderült, hogy Amanda egy őrült és holnap lesz a…

- Hé, ácsi! Tudod a flegma telefonbeszélgetésünk óta, engem ez mind nem érdekel. Ha ennyire „Hű” ez az egész szaladj Mondayhez vagy kihez és áradozz erről neki. Csak engem hagyj ki ebből- szólt a beszédembe és emelte fel a hangját.

- Nézd, sajnálom, hogy leléptem.

- Leléptél? Konkrétan Isztambulig mentél egy ügyvédért. Itthon hagytál engem, hogy vigyázzak egy 2 éves kislányra. Küldtél egy képet, ahogy egy sráccal csókolózol és azt mondtad nem te voltál. És mire visszajössz Adam már szabad, az ügyvéded sehol és egy Hétfő nevű lányról hablatyolsz nekem. Tudod, ez az egész már nem érdekel. Túl kusza- hadarta és lepattant a székről a kijárat felé tartva.

- Tiff!- szóltam utána.

- Viszlát Sunday, találkozunk hétfőn a suliban, ha sikerült vissza térned a való életbe- szólt vissza és kirontott az ajtón. Kevesebb, mint 10 percig beszéltünk és megkaptam a magamét. Hétfőn meg iskola. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy végem.

 Amikor hazamentem csináltam egy-egy szendvicset magunknak és elég korán lefeküdtem. Monday meg egyáltalán nem volt fáradt, és megkértem, hogy ne kérdezze meg mi történ Tiffanyval, mert nagyon hosszú.

 Reggel Brad keltett egy telefonhívással a másik szobából. Mondayel lementünk reggelizni, amikor anya már elment dolgozni. Megbeszéltük, hogy ő is velem jön az esküvőre.

 Délelőtt Monday elment szétnézni a közeli plázába, és fél 3-kor ért haza 4 (!) bevásárlószatyorral. Áradozott, hogy mennyi jó cuccot látott meg, hogy vele kellett volna mennem, de nekem még egy kicsit betett az időeltolódás.

 Fél 5 volt, amikor kész lettünk. Megcsináltuk a hajunkat, bár Monday fodrászhoz akart menni megmondtam, hogy fölösleges a nagy felhajtás, lehet, hogy olyan rosszul fogom magam érezni, amikor odamegyünk és látom az „ifjú párt”, hogy kedvem lesz hazamenekülni.

 5-re mentünk a Pláza Hotel-hez. Az emberek már bent ültek a teremben ahol a szertartás lesz. Micsoda nagy felhajtás! Mindenhol tört fehér virágok, rózsák és díszek. Egy kicsit még a bejárat előtt ácsorogtunk és láttam Elizabeth-et elugrándozni a folyosón. Úgy nézett ki, mint ha ő lenne a menyasszony, csak persze sokkal kisebb volt és jó kedve volt. Amikor elment mellettünk integetett nekünk, nem is tudja, micsoda pokol készül itt elszabadulni.

 A legnagyobb meglepetés az volt, amikor Tiffany befutott az egyik osztálytársunk Amber társaságában. Amberről csak annyit, hogy egy idióta. Tiffany soha sem szerette most meg elcipeli magával egy esküvőre. Amikor mellettünk mentek el direkt úgy tettek mintha nem látnának minket.

- Szóval ő Tiffany- jegyezte meg halkan Monday. – Azt hittem csinosabb- tette hozzá, és jól tudom, hogy csak vigasztalni akart.

 5 után 10 perccel kellett beülni a terembe. Az 5. sorba ültünk nagyjából a közepére, csak 2 szék volt a széléig, ahol egy fiatal pár ült.

 Adam már ott állt és a pappal beszélgetett. Szép, semmi megbánás, félelem, vagy nem akarom érzés nem látszott rajta. Még csak nem is izgult, kifejezetten vidám volt, ahogy ott állt.

 Aztán megszólalt a végzetes zene. Elizabeth ballagott be virágokat kiszórva kis kosarából és leült az első sorba.

 Ekkor Amanda tűnt fel a szőnyeg végén, és az apja (valószínűleg) kísérte. Azt hiszem szerencsém, hogy nem vett észre, lehet ki akadt volna.

 Amikor oda ért és megfogták egymás kezét úgy éreztem felrobbanok. Azonban amikor le kellett ülni Adammel összetalálkozott a tekintetünk. Egy darabig mintha megállt volna a világ és megbeszéltünk volna mindent. Hogy miért mentem el? Hogy mit csináltam ott? Hogy miért jöttem vissza? Hogy miért vagyok ott? Hogy mit érzek iránta?

 Aztán leültünk és Monday rám mosolygott, látta rajtam, hogy feszengek.

 A szertartás jól ment. Aztán jött a legfontosabb rész.

- Dr. Amanda Bynes, férjedül fogadod az itt jelenlévő Dr. Adam Dirtyt?- kérdezte a pap mire Amanda csak vigyorgott, de nagyon.

- Igen- mondta és a fehér fogai csak úgy csillogtak a vaku fényében, ahogy egy ember folyamatosan fotózott.

- Dr. Adam Dirty feleségedül fogadod az itt jelen lévő Dr. Amanda Dirtyt?- a szívem egyre gyorsabban vert. Azt hittem ott helyben elájulok. Aztán Adam valami miatt megkereste a tekintetemet. Először azt hittem, hogy búcsúnak szánja, jelezve, hogy sajnálja, de ennek a nőnek köszönheti a szabadságát. Aztán mivel ez volt vagy fél per a papa megismételte.

- Dr. Adam Dirty feleségedül fogadod az itt jelen lévő Dr. Amanda Bynest?- Amanda mosolya lentebb csúszott. Adam és Amanda eddig egymás kezét fogták és szemben álltak egymással, de Adam a következő pillanatban elengedte Amanda kezét és mélyen a szemébe nézett

- Nem- felelte.

Sziasztok!
Amikor ezt a részt írtam kicsit még nekem is furcsa érzés volt. ha a történet olvasója lennék és nem az írója valószínűleg nagyon felcsigázna a történet, mert a véleményem az, hogy igazán, de nagyon izgalmasra sikerült. Aki nem olvassa a történetet csak sajnálni tudom! 
Friss rész valószínűleg a pénteki nap folyamán.
Puszi: Domi~♥